Az Artbázis Összművészeti Műhely, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, a Magyar Fotográfusok Házával, Cserhátszentiván Község Önkormányzatával és az Élhető Cserhát Világa KKH Alapítvánnyal való együttműködésben fotográfiai alkotótábort szervez a camera obscura jegyében, a reneszánsz év keretében. A fényképezőgép őseként emlegetett camera obscura a Reneszánsz Év több programjában is szerepel. A címben említett intézmények, szervezetek és alkotói tömörülések célja, hogy a létrehozandó programok az elmélyült szakmai munkát, az alkotók és műfajok közti együttműködéseket, új alkotások létrehozását, a kreatív, kutató és kísérletező szemlélet népszerűsítését szolgálják.
KicsiVilág fotográfiai alkotótábor "FaluKÉP(e)zés", illetve szimpózium, kiállítás a CAMERA OBSCURA jegyében 2008. augusztus 9 - 17. Cserhátszentiván
A cél egy olyan fotográfiai alkotótábor megvalósítása, ahol a reneszánsz korban újra felfedezett, eszközzé alakult természeti jelenség, a camera obscura kerülne az alkotói tevékenység, műhelymunka középpontjába.
A camera obscura mint leképező eszköz a fotográfia feltalálásakor már átalakult, továbbfejlesztett formájában olyan optikai lencsékkel, lencserendszerekkel ellátott apparátusokat jelentett, melyeket inkább fényképezőgépként emleget a szakirodalom. A camera obscura mint rajzoló gép, mint segédeszköz, mint vásári vagy éppen a város legmagasabb pontjára épített látványosság külön karriert futott be. De a felvevőanyagok korszerűsödésével párhuzamosan időnként újra felfedezték maguknak a kísérletezõ kedvű fotósok. A camera obscurák népes családjából fõleg az úgynevezett lyukkamerák kerültek időről időre a figyelem középpontjába. Ezek igazi vonzereje az egyszerűségükbõl adódik. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden lyukkamera egyszerű, de a többségük egy egyszerű fényszigetelt doboz, amelybe egy lyukblendén, azaz egy aprócska kör alakú nyíláson engedik be a fényt. Ezekbe a dobozokba valamilyen fényérzékeny anyagot elhelyezve, bizonyos alapvető szabályokat betartva, máris jó eséllyel válhatunk lyukkamerás fotósokká. A lyukkamerázás lehetõségei kimeríthetetlenek, a kísérletező szelleműek könnyen elrugaszkodhatnak a megszokott kliséktõl, formátumoktól és mélyen belekeveredhetnek egy olyan magával ragadó világba, ahol az alkotónak központi feladata az egész folyamat során "jelen lenni". Ebben a mûfajban minden kép elkészítése koncentrációt igényel és nem máris egy következõ "gombnyomás" a következõ lépés. Ez még akkor is így van, mikor egy fényképezőgép objektívjének helyére helyezünk egy lyukblendét. Hiába a filmtovábbítás kényelmessége, a gyorsabb kezelhetõség, keresőkép stb. Ezek az egyszerű eszközök a fotografálót megfontolásra, gondolkodásra, filozofálásra és az idõnek, egy a hétköznapitól eltérő dimenziójának az érzékelésére késztetik. Egyszerre adódnak a különleges leképezések és a különleges leképező eszközök létrehozásának a lehetőségei.

FaluKÉP(e)zés - Augusztus 10 és 17 között fotósok "szállják meg" Cserhátszentivánt, különféle hozott és talált anyagokból camera obscurákat építenek, és persze amit csak lehet, camera obscurává alakítanak, majd az elkészült eszközökkel a helyszínen fényképeznek.
A tábor résztvevői két nagyobb csoportból tevődnek össze. Az egyik csoportba azok a meghívott, tapasztalt művészek tartoznak, akik alkotói tevékenységük folyamán már mélyebben lmerültek az camera obscura világában. A másik csoportba azok tartozhatnak, akik szeretnék megismerni a camera obscurás fotográfiai módszereket. A meghívott mesterek lehetõséget adhatnak arra, hogy velük mint alkotókkal ill. az általuk képviselt szemléletmóddal, eljárással, módszerrel közelebbi kapcsolatba kerüljenek az érdeklõdõk.
Meghívott "mesterek": Bozsó András, Bölcskey Miklós, Gábor Enikõ, Fekete István, Kerekes Gábor, Tarjáni Antal
A táborba jelentkezõ résztvevõk személyesen is felfedezhetik, kutathatják a camera obscura használatára épülõ leképezési és képrögzítési technikákat, de elõadások, bemutatók és konzultációk formájában folyamatos elméleti és gyakorlati támogatásban is részesülnek
A táborvezetõ konzulens Telek Balázs Balogh Rudolf-díjas fotográfus, képzõmûvész, az ArtBázis mûvészeti vezetõje, aki 1994 óta foglalkozik a camera obscurák világával és éppen egy évtizede, hogy kurzusokon, elõadásokon is bemutatja a camera obscurás fotografálás szakmai fogásait, alkotói eredményeit. Elhivatott alkalmazója és népszerûsítõje a camera obscurák használatához is kötõdõ kreatív képalkotó eljárásoknak. Meggyõzõdése, hogy a camera obscura jelensége egy kimeríthetetlen forrás, amelybõl mindig újra és újra érdemes meríteni.
Az õ feladata elõsegíteni, hogy a "mesterek" és "tanítványok" közt közvetlen hangulatú elmélyült szakmai kapcsolat bontakozzon ki és a résztvevõk önálló munkájának és gyüttmûködéseiknek, kézzel fogható eredményei legyenek. A program koordinátor, Kasza Gábor fotográfus, a Fiatalok Fotómûvészeti Stúdiójának titkára. Feladata a technikai kivitelezés segítése, a tábor infrastruktúrájának kézbentartása, szervezés.
Azok, akik élnek a lehetõséggel és részt vesznek a tábor alkotómunkájában, megtapasztalhatják, hogy minden amit a camera obscura világában hoznak létre, magán hordozza az alkotói egyéniségük, bensõ énjük lenyomatát és gyakran erõteljes kinyilatkoztatás a világról alkotott képükrõl, gondolkodásmódjukról, a külvilághoz való viszonyukról is. A tábor helyszínéül szolgáló nógrádi falu nem csak festõi hátteret, hanem kiváló, sokszínûen hasznosítható helyszíneket is biztosít. A tábor nem csak az elmélyült munkára de ezzel együtt a kikapcsolódásra is lehetõséget ad. (Relaxációs programok, együtt zenélés, íjászat, stb.)
A tábor helyszíne, Cserhátszentiván, azért igazán izgalmas, mert önmagában is egy völgykatlanban helyezkedik el, egy külön kicsiny világ, mint ahogyan minden camera obscura is az. Egyedi, magán hordozza a funkciójából adódó jellegzetességeket. A résztvevõknek lehetõsége adódik egy amúgy ritkán fotózott motívumkincset, a falut egy ritkán használt leképezõ eszközzel megörökíteni és e mellett meríteni a kis közösség és helység atmoszférájából megfigyelve, és a szó nemes értelmében használva a helyi adottságokat. Ilyen helyi adottságok az elnéptelenedõ falvakra jellemzõ elhagyatott épületek, épületmaradványok, amelyekben szabadon kialakíthatóak sötét tér részletek és máris a helyszínnel tökéletesen azonosuló, önleképezõ folyamat indulhat el. A falusi élet szimbólumai, eszközei, helyszínei, eseményei, a helyi lakosság mind-mind lehetséges motívumok. A már említett okokból, ha a résztvevõk valóban tartalmas alkotásokat kívánnak létrehozni, akkor a hétköznapi felületes jelenlétbõl teljesen kizáródnak és elmélyültebb törekvésük eredményeként, valós kapcsolatba kerülnek a helyszínnel és az ott lakókkal.
A tábor várt eredményei: - Speciális kamerák épülnek (funkcióváltás) eszközök, terek kerülnek átértelmezésre és válnak camera obscurává. - Ez a közösségi alkotómunka - túl azon, hogy mindenki bõvítheti ismereteit és egymástól tanulhat - progresszív szemléletével elõsegíti a camera obscurás fényképezés fejlõdését. - Az izgalmas vidéki helyszín, kellõen inspirálja majd az alkotókat és ezáltal sikerül enyhíteni az urbánus túlsúlyt a fotográfiai témaválasztásban, így fontos alkotások születhetnek ezen kezdeményezés hatására. - A tábor, a szimpózium és a fesztivál elõsegíti a régiónak a kulturális és turisztikai fejlõdését.

Camera obscura - reneszánsz motivációk és motívumok a kortárs mûvészetben c. szimpózium
Az elõzetes tervek szerint 2008. augusztus 15-én délután a tábor záróakkordjaként az alkotók, meghívott szakemberek, valamint más mûvészeti ágak képviselõi részvételével egy érdekfeszítõ szimpózium összegezné a helyi tapasztalatokat, eredményeket és keresné a párhuzamokat a kortárs és a reneszánsz alkotói attitûdök, gondolkodásmódok között.
KicsiVilág Fesztivál 2008 A táborban létrehozott alkotások és az azokat létrehozó eszközök (a camera obscurák) bemutatásra kerülnek az ugyancsak Cserhátszentivánon megrendezésre kerülõ KicsiVilág Fesztiválon 2008. augusztus 16-án. A fesztivál ideje alatt világzenei koncertek és Cserhátszentiván ill. a környezõ falvak szervezésében FALUNAP szórakoztatja a jelenlévõket.
|