E-mail Nyomtatás

Telek Balázs Balassagyarmaton született 1974-ben. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán végzett rajz és vizuális kommunikáció szakon. Érdeklődési területe igen szerteágazó, a hagyományos képalkotói technikák újszerű használata és a különféle alkotói eljárások, művészeti ágak fúziójával foglalkozik. Három főiskolás barátjával 1996-ban megalakította a TEKODEMA Fotográfiai Csoportot, mely közel egy évtizeden keresztül aktívan működött. 1998-tól tanít fotográfiát különféle kurzusokon, iskolákban. 2010-től a BKF Művészeti Intézetének Fotográfia szakán tanít. 1998 és 2010 között tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületnek, 2003 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Alapító tagja a Nemzetközi Kepes Társaságnak. Számos díjjal és ösztöndíjjal ismerték el alkotói munkáját, többek között 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat kapot, 2000-ben és 2004-ben az Esztergomi Fotográfiai Biennále fõdíját nyerte el, 2005- ben Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki.

 

TelekB_hidon

Hídon, camera obscura, Balassagyarmat, 1998

 


Bevezetés a fotográfiába és experimentális fotográfia kurzusok

"Az archaikustól a digitális képalkotásig és vissza"



Párhuzamosan folyó kurzusok, amelyek során a kurzusvezető személye azonos, de a feladatok és azok kivitelezése a résztvevők felkészültségének megfelelően valósulnak meg.
A FotóFalu Szabadegyetem azok számára indítja el a bevezetés a fotográfiába kurzust, akik kezdeti lépéseiknél tartanak a fotográfiával való ismerkedésük során. A kurzus az alapismeretek átadását is kreatív projektek keretein belül valósítja meg.

Ezekben a projektekben azonban nem csak kezdők, hanem azok a haladók is résztvehetnek, akik szívesen kipróbálnák magukat különféle, képalkotói metódusokban.
Az alapismeretek megszerzésére, de a már meglévő ismeretek újraértelmezésére is kiváló lehetőséget ad a camera obscurával, mint fotográfiai eszközzel való alkotói tevékenység. Alapfogalmak, mint a fény, fényérzékenység, fényerő, fókusztávolság, mélységélesség stb. megismerése mellett a táborban jelenlévő összes képalkotói eljárással kapcsolatban is lehetőség nyílik saját tapasztalatokat szerezni. A kéthetes programnak részét képezi az analóg és a digitális laborálási alapismeretek megszerzése is.
A haladóknak természetesen már kezdetben is lehetőségük van az önálló laborálásra, de a laborvezetők segítségével ők is tovább mélyíthetik ebbéli tudásukat is.

 

TelekB_Breziek

Egy pár (Breziék), Budapest, 2005



Az experimentális fotográfiai kalandozás során a különféle sajátkészítésű, átalakított, speciális és hétközapi mindenki által használt leképező eszközök (a lyukkamerától a mobiltelefonba épített kameráig) egyaránt felhasználásra kerülhetnek, a kurzus egyik célja az archaikus, analóg és digitális eljárások közti átjárók felkutatása, a klasszikus fotográfiai témák (pl. portré, tájkép, csendélet) újraértelmezése.

Mindkét kurzus célja, hogy a résztvevők kreatív, felfedező énjét fejlessze és tudatosítsa.


A kurzusok témái közül néhány:

- a végtelenül éles és élesség nélküli képek lehetőségei

- a képtorzítás, egyedi képkonstrukciók

- a koncepció és az alkotói folyamat

- világítás „mozgó” fényforrásokkal

- síkra történő leképezések, leképezés térbe forgatott egyedi kiterjedésű síkokra és téridomokra

- panorámák készítése különféle felfogó felületekre

- leképezések visszaforgatása térbe (anamorfózis készítése)

- kamera nélküli képek

- a digitális lyukkamera és réskamera, valamint a szkennelés kreatív lehetőségei



A kurzus igyekszik kihasználni a FotóFalu Szabadegyetem minden, analóg
és digitális labor adta lehetőségét, az egyszerű lyukkamerától és
papírnegatívtól kezdve az ILFOCHROME CLASSIC nyersanyagon át a
digitális képalkotó eszközök felhasználásáig.

 

 

TelekB_LaciLaciKristof_egybenW

Laci, Laci és Kristóf, Balassagyarmat, 2009

 

 

TelekB_matezoli_TABLOw

Máté és Zoli, Balassagyarmat, 2009

 


2010.07.16. - 2010.07.23.
Kurzusok
  2010. augusztus  
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031