Bácsi Róbert László // RIPORTFOTÓ // MEGTELT – várólistás!

MEGTELT – várólistás! A kurzus során kérdésekre keresünk együtt a válaszokat. A cél, hogy a települést, ahol dolgozni fogunk, személyessé tegyük, megismerjük, és közelebb hozzuk, szűkítsünk, kiválasszunk egy számunkra érdekes témát, és azt végig vigyük a 8 napos kurzus során.Több ponton is összefűzzük a két riport kurzust, így lehetőségetek nyílik egyszerre több álláspontot, látásmódodt, munkamódszert megismerni.

Kurzusvezető: Bácsi Róbert László
Pictorial Collective tagja

Bácsi Róbert László:
Bácsi Róbert Lászlót főképp a dokumentarista fotográfia érdekli, illetve a portré– és a társadalomábrázolás áll legközelebb hozzá. Szívesen fényképezi különböző országok kultúráját, az ott élő emberek életét, ezért igyekszik sokat utazni, hogy újabb és újabb riportokat tudjon készíteni. Így a fotózás és az utazás az évek alatt teljesen összekapcsolódott számára. Évekkel ezelőtt járt Észak Indiában, a Himalájában. Az ottani buddhizmust fényképezte, így nagyon közel került az emberekhez és a vallásukhoz. Hat éve elkezdett egy nagyobb fotósorozatot Hegyi-Karabah tartományról és Trasznyisztriáról. Célja, hogy még több autonóm területre eljusson és fényképezni tudja az ottani életet és a nehézségeket, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük. 2010-ben két kollégájával létrehozták a Pictorial Collective fotográfusokból álló csoportot. Az motiválta, hogy olyan fotográfiai közösség alakuljon, amelyben a tagok egymástól függetlenül, de egymást inspirálva dolgozhatnak. Fontos számukra a mindennapi helyzetek, különféle problémák bemutatása egyéni véleménnyel és látásmóddal.


A kurzus során kérdésekre keresünk együtt a válaszokat. A cél, hogy a települést, ahol dolgozni fogunk, személyessé tegyük, megismerjük, és közelebb hozzuk, szűkítsünk, kiválasszunk egy számunkra érdekes témát, és azt végig vigyük a 8 napos kurzus során.

Tematika:

  • mitől működik a kép? – formai alapelvek
  • utcai fotózás, dokumentarista fotózás alapjai
  • helyismeret, tájékozódás, tervezés – problémaérzékenység, témaválasztás, kutatási alapú projektek, a történetmesélés alapesetei és mikéntjei
  • felkészülés a váratlan helyzetekre, kiszámítani a kiszámíthatatlant
  • kapcsolatteremtés idegen emberekkel, kommunikáció
  • a fotózás íratlan etikai szabályai
  • mini sorozatok összeállítása: képek egymásra hatása, képpárok és sorozatok, képek és sorozatok dramaturgiája, a fotó és a valóság viszonya
  • képértékelés

Kurzushoz szükséges:

  • megbízhatóan működő digitális gép, objektív, esetleg állvány
  • ennek hiányában telefon, amivel lehet fényképezni,
    vagy kis kompakt gép
  • ha valaki analógra szeretne fotózni: film, papír
  • digitális képek feldolgozásához: számítógép, laptop, Photoshop



Kurzusvezető:
Bácsi Róbert László


Az alábbi időpontban csatlakozhatsz a kurzushoz:
2023. július 30. 14:00
Időtartama:
2023 július 30. – augusztus 6.

Árakról itt informálódhatsz. Ha csatlakoznál más kurzusunkhoz is, jelöld a jelentkezési lapodon.

JELENTKEZEM